Egyik kedvenc versemet osztanám meg, melyet Babits Mihály írt; a címe Consolatio mystica, vagyis misztikus vigasztalás. Kb. egy éve találtam rá erre a műre, és azóta az egyik kedvencem. Bármilyen helyzetben segít, hiszen rávilágít arra a tényre, hogy akármi történjék is velünk, annak oka van, még ha elsőre nem is tudjuk, hogy mi az az ok, és nem kell aggódnunk azon, ha a dolgok nem úgy mennek ahogy elképzeltük őket, hiszen a végén úgyis oda jutunk el, ahova el kell érünk.

Azoknak, akik aggódnak a jövőjük miatt és akik egy csepp nyugalomra vágynak! :)

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
- Consolatio mystica -

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Egy számomra kedves idézet arról, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni, mert sajnos vagy szerencsére, de semmi nem hullik az ölünkbe ingyen.

Mindenkinek, aki idetéved, egy apró bölcselet a nyári éjszakába! :)

"Egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe, és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.
- Mit árulsz itt? - kérdezte.
- Mindent, amit a szíved kíván - válaszolta Isten.
Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.
- Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok - mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nemcsak magamnak, hanem minden embernek a földön.
Isten mosolygott:
- Kedvesem, azt hiszem, félreértettél - mondta.
- Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat."

/Anthony de Mello/

Tegnap este lefekvés előtt hallgattam ezt a részletet youtube-on. Nagyon sokat lehetne róla írni, nekem is van véleményem, de a vizsgák mellett sajnos nincs időm kifejteni; talán egy másik alkalommal.

Minden estre ajánlom elolvasni/meghallgatni, mert igazán mély gondolatok vannak benne; nekem sokszor segít tisztán látni a dolgokat, hogy az élet egy röpke perc csupán, és sokszor olyan dolgoknak tulajdonítunk jelentőséget, amik végső soron nem is számítanak.

Pár komolyabb sor a szombati pihenéshez, hogy a délutánt már arra szánjuk, ami igazán fontos! :)

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

Épp egy vizsgára készülök, mint sok más egyetemista, hiszen a vizsgaidőszak boldog heteit éljük...

Aki egy cipőben jár velem, pontosan tudja, hogy ilyenkor minden egyes tanulás nélküli perc felértékelődik, főleg ha valami idegnyugtató elfoglaltságot talál magának az ember. Nekem segített kicsit kiengedni a gőzt ez a versrészlet, hogy nem csak velünk és nem csak most fordul elő az éjszakázás.

Sorstársaimnak, hogy tételenagyalós nélküli jó éjszakájuk legyen! :)

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.

(...)

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

(...)

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és görönyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

Kép: Photostm

A nehezen ébredőknek, akiknek csak most kezdődik a munka és az 5 percre lazítóknak! :)

Szabó Lőrinc: Ébredés

Kezdő lépés

Sziasztok!

Először is le kell szögeznem, hogy kezdő blogoló vagyok, és ez az első bejegyzés, amit láttok tőlem. Valaha.

Azért hoztam létre ezt a blogot, mert szeretném megosztani veletek, olvasókkal (remélem lesztek) pár verset, gondolatot, véleményt a világról, életről, és kevésbé drámai témákról, mint a szürke reggelek, jó bulik és nagy utazások. Ezek közül lesznek olyanok, amiket én irtam és természetesen ismertebb emberektől is.

A célom a bloggal, hogy kipróbáljam magam, mennyire tudok írni és ha esetleg bejönnek a bejegyzéseim, remélem adok pár pillanatnyi lazítást, ötletet, vagy csak egy kis lelki finomságot.

Ezennel a szalagot átvágva, az Esthajnal-Lélektöredékeket megnyitom e pár sorral!

Jó olvasást! :)

"Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni." /Napoleon Hill/